Többször beszélgettünk már arról, hogy a spirituális úton járók között vannak régi és újenergiás társaink. A közvetítések fénymunkásoknak nevezik azokat akikhez szólnak, és mivel ezek az újenergiát hirdetik, eleinte azt hittem, hogy ez a kifejezés az újenergiásokat jelölik. Aztán hívást éreztem egy oldalra, amely nem újenergiás írásokat publikál, de nem is régit. A csillagos éggel foglalkozik, és mivel a csillagos ég nem nézi, hogy ki melyik energia képviselője, így egyszerre van jelen mindkét csoport. Csodálatos embereket ismertem ott meg, és azt tapasztaltam, hogy bizony a fénymunkások között bizony van, aki a katolikus egyház kebelén nevelkedett, szívta magába annak értékeit, és…bizony a szóhasználata….a gondolkozása, nagyon más mint az enyém. Mégis fénymunkás. Beszélgetéseink során rájöttem, hogy ez nem is lehet másként, hisz minden beállítottságú emberhez szólnunk kell tudni, ha azt akarjuk, hogy eljussanak hozzájuk az üzenetek. Beszélgettünk. Egy szó, az IRGALOM szó kapcsán. És olyan dolgokat hoztunk felszínre, amiket nagyon fontosnak tartok. Szeretném nektek megmutatni, mert azon túl, hogy esetleg igaznak találjátok a gondolataink egyik-másikát, és esetleg választ kaphattok pár kérdésre, én azt is szeretném megmutatni, hogy két teljesen más világnézeten lévő ember milyen élvezettel nézi a másik igazságát, és még ha nem is teszi magáévá, mégis tiszteletben tartja azt, sőt megtalálja benne azt, ami neki szól. Az egyik vélemény: „…alapvetően kétféle istenhívő embert látok magam körül. Az egyik abból indul ki, hogy rajtunk kívül álló Isten nincs, mert ő bennünk van , vagyis inkább mi vagyunk az Isten. A másik nézet szerint van egy tőlünk független Isten, aki ugye a Teremtő, aki a kezdet és a vég, és mi emberek nem istenek vagyunk, csupán olyan lelkek, akikben az Isten lakik, ezért istenivé válhatunk, ha így akarjuk. Erre való a szabad akarat. A két nézőpont szerintem eleve sok felfogásbeli különbséget mutat, mert ugye ebből az alapképletből indul ki utána minden. Aki a második verziót fogadja el, annak természetes az, hogy a tőlünk függetlenül, ám bennünk is élő Isten irgalmat gyakorolhat teremtményei fölött, akik időnként eltévednek ugyan, de ha megbocsátást kérnek tőle, mint Teremtőjüktől, igen mint egy feljebbvalótól, akkor ő irgalmas hozzájuk. Aki viszont átgázolva mindenki máson, és még ha figyelmeztetik is a hibáira nem néz azokkal szembe, hanem szándékosan továbbcsinálja, nos az ilyen ember (lélek) miért is lenne egyenlő a többiekkel? Az egyenlőség csak az egyenlő esélyekig tart, de a szabad akarat miatt már saját felelőssége mindenkinek, hogy hogyan dönt, és nem az Istené. Az első nézőpont meg eleve kizárja ugye az alá-fölérendeltséget még ilyen formában is, ezért nem fér bele abba a képbe semmiféle irgalom. Ebben az esetben nincs semmilyen helye a különbségtételnek semmilyen formában. De akkor mégis hogyan kezelik azt az egyszerű tényt, hogy minden ember más, és más döntéseket hozthat, vagyis másként él, egyzserűen MÁS. A másság az nem különbség?” És, a válaszok rá: „A MÁSság nem választ el egyMÁStól. De a KÜLÖNbség az elkülönít. A MÁSságtól színes a világ. A KÜLÖNbség magányos sivárrá tesz. „ „…Az ő szemszögéből nézve (utalás Bali Nóra Angyalemberek c. könyvére), ami nekem nagyon szimpatikus, minden kornak meg van a maga istene. Megvolt a bikáé, a kosnak is, és most épp a halak istene adja át a stafétát a vízöntő kor istenének. És minden kor istene magán viseli a kor jellemzőit. Pl. a kos isten az ószövetségből ismert haragvó isten, aki azzal kezdte a működését, hogy betiltotta a bika (kor) isten imádását (aranyborjú), a halaké meg a szeretetteljes, aki elküldi egyfiát. És most itt a vízöntő isten, aki pont olyan, amilyennek mi újenergiások lefestjük. Ezek szerint az a két nézet, amiről te beszélsz a halak kor embere és a vízöntőé. Más istent látunk. Pedig...az isten szerintem minden korban ugyanaz volt, van és lesz. De az emberek nem ugyanazok. Másként fordul az anya is az egy, a két....az öt...és a 16 éves gyermekéhez. Most, a vízöntő kor istene a felnőtt gyermekéhez próbál fordulni...de...hát van még....hogy a gyermek áll még ott. A gond...ha ez gond az, hogy a felemelkedéshez nem spirituális képességekre, nem gyógyító, látó....médiumi adottságokra van szükség. Az ugyanis volt a bika korban is. Sőt előtte is. Mégsem volt felemelkedés. Itt most a felnőtté érésre van szükség. Hogy vállaljuk, hogy kik vagyunk. Hogy felébredjünk végre...és meglássuk a bennünk lévő istent. Hogy felelősséget tudjunk vállalni önmagunkért. Az állomásokat viszont végig kell járni, egymásra épűlnek a dolgok, hiába a legnagyobb szív....ha az nem a vízöntő szív, ha nem érzed, minden sejtedben hogy VAGYOK, AKI VAGYOK, ÉN VAGYOK! És persze....fordítva is így van... Hiába érzem én hogy ki vagyok...ha elfelejtetem a szivemet kitárni. Szóval minden egymásra épül.” Megvitattuk a témát, és ezáltal tanultunk. És kéz a kézben haladunk tovább, elfogadva azt, hogy más módon hirdetjük a fényt….itt a halak és vízöntő kor határán…