Az alkímia olyan több-ezer éves tudomány, melynek az eredete a múltba veszik és melynek gyökereit megtalálhatjuk az egyiptomi hermetizmusban, csakúgy, mint a középkori Európa okkult filozófiájában. Az alkímiai tudomány minden időkben az átalakulás és fejlődés titkos tudománya és művészete volt. Mégis némileg ellentmondásos módon éppen maga Hermész (Merkúr) a patrónusa, Shiva azon aspektusa, aki feltártja (vagy egyes esetekben éppen okkultálja) a spirituális tudományt. Merkúr maga az isteni küldönc, aki elhozza az isteni üzenetet a megnyilvánulás minden szintjére.

Az alkimisták igazi célja sosem az arany csinálás volt, hanem önmaguk átalakítása és kifinomítása, hogy lényük igazi valója, az Isteni Önvaló kinyilatkozzon, csakúgy, mint ahogy a szén és a gyémánt valójában ugyanazon anyagból vannak, mégis látszólag teljesen másként jelennek meg. A szén amorf, rendezetlen és közönséges (hasonlatos a hétköznapi ember belső struktúrájához), míg a gyémánt fenséges, kikristályosodott és magasztos (hasonlatos egy bölcs tudatához (vajra tudatállapot)).

Az alkímia konkrét, élő tudomány és ugyanakkor spirituális út is egyben, mely nem kapcsolódik a modern kémia fogalmához, mely ‘halott’, élettelen kísérletekkel foglalkozik. Bár mindkettő az anyagra támaszkodik, az alkímia célja, hogy transzcendálja (uralja és túllépjen rajta) azt.

Az alkímia az átalakulás és a fejlődés tudománya, mely az univerzális törvényszerűségek értelmében megadja a lehetőséget az adeptusnak, hogy különböző, jellegzetes módokon eljárva, gyors, hatásos és konkrét eredményeket érjen el minden szinten, úgy magában, mint maga körül. Mivel minden átalakulás és fejlődés valójában csakis Shiva (Isten) kegyelmével lehetséges, gyorsan kiderül, hogy maga Shiva a Nagy Alkimista, aki feltárja a hermetikus tudományt az igaz adeptusok számára és aki ugyanakkor elrejti a profán szemek elől azt.