Sehová és Semmi

– Hová megyünk? – kérdezte Micimackó, utána szaladva. Nem tudta, hogy mi lesz, vagy pedig az lesz, hogy “Micsináljunkhogycsináljukhisztudodmármit?” – Hová megyünk?

– Sehová – mondta Róbert Gida.

El is indultak arrafelé, s miután egy darabig haladtak Róbert Gida megszólalt:

– Mondd, Micimackó, mit szeretsz te a világon a legjobban csinálni?

(Természetesen Micimackó a világon a legjobban azt szereti, ha elmehet Róbert Gidához falatozni, de ezt már egyszer idéztük, így az idézet ismétlésétől kéretik eltekinteni.)

– Ezt én is szeretem – mondta Róbert Gida. – De hogy mit szeretek csinálni? Semmit.

– Hogy csinálsz Semmit? – kérdezte Micimackó, egy darabig elgondolkozva.

– Úgy, hogy mikor rád kiáltanak, éppen mikor indulsz, hogy csináld: “Mit csinálsz, most Róbert Gida?” – és azt feleled: “Ó, semmit!” – és mész, és csakugyan nem csinálsz semmit.

– Ahá – mondta Micimackó.

– Most majd ilyenféle dolgot csinálunk, ami semmi.

– Ahá – mondta újra Micimackó.

– Az ember csak megy, odahallgat olyasmire, amit úgysem hall, és nem izél semmivel.

Csuang-ce így ír erről:

Öntudatosság vándorbotot fogott és elment Északra, a Sötét Vizek országába. Felmászott a Láthatatlan Meredélyre, ahol is összetalálkozott Szótlan semmittevővel.

– Három kérdést teszek fel neked – mondta neki Öntudatosság. – Az első az, hogy milyen gondolatok és törekvések vezetnek el bennünket a Tao megértéséhez? A második, hogy hová kell mennünk, és mit kell tennünk ahhoz, hogy békére leljünk a Taóban? A harmadik kérdés pedig az, hogy honnan induljunk, és melyik utat kövessük, hogy elérjük a Taót?

Szótlan Semmittevő nem válaszolt.

Öntudatosság ezek után Dél felé vándorolt, a Fénylő Óceán birodalmába. Felmászott a Bizonyosság Hegyére, ahol meglátta Lendületes Szónokot. Neki is feltette a három kérdést. Lendületes Szónok neki is lendült a válasznak, de már az elején belezavarodott és elfelejtette a mondandóját.

Öntudatosság ekkor visszaballagott a palotába, és feltette kérdéseit a Sárga Császárnak. Az így válaszolt:

– Az első lépés a Tao megértéséhez az, hogy ne gondolkozz és ne tégy erőfeszítést. Az első lépés afelé, hogy békét lelj a Taóban, hogy ne menj sehová és ne tégy semmit. Az első lépés afelé, hogy elérkezz a Taóhoz, az, hogy ne indulj ki sehonnan, és semmilyen utat ne kövess.

Az a Nagy Titok, melyet Csuang-ce, Róbert Gida és Micimackó leírnak, a kulcs, amely kinyitja a bölcsesség, boldogság és igazság ajtaját. Mi ez a varázslatos, rejtélyes valami? A Semmi. A taoisták számára a Semmi valami, és a Valami – amit sokan olyan fontosnak tartanak – valójában semmit sem jelent. Magyarázatunkban megkíséreljük, hogy valami javallatot adjunk azzal kapcsolatban, amit a taoisták T’ai Hszü-nek, azaz “Nagy Semmi”-nek neveznek.

Kezdjük egy Csuang-ce írással:

A Sárga Császár elveszítette a Tao sötét gyöngyszemét, amikor hazafelé tartott a K’uen-hun hegységből. Elküldte Mindentudót, hogy keresse meg, de Mindentudó semmit sem értett. Elküldte Messzelátót, hogy keresse meg, de Messzelátó semmit sem látott. Elküldte Szépenszólót, hogy keresse meg, de Szépenszóló semmit sem szólt.

Végül is elküldte Üresfejűt, hogy keresse meg. Üresfejű elment, visszajött és elhozta a gyöngyöt.

Amikor Füles elveszítette a Farkát, ki találta meg? Okos Nyuszi? Nem. Ő Okos Dolgokkal volt elfoglalva. Tudós Bagoly? Nem. Arra sem emlékezett, hogy látta-e valaha. Mindentudó Füles? Nem. Hisz ő még arról sem tudott, hogy elveszítette, míg Micimackó meg nem mondta neki. És még utána is jó időbe telt, míg meggyőződött róla, hogy a farok Valóban Nincs Ott.

Micimackó pedig elindult, hogy megkeresse. Először Bagoly házánál állt meg, és Bagoly körülbelül huszonötezer vagy még annál is több szót darált le arról, hogy Az A Dolog, Melyben Jár, Jutalmat Von Maga Után,  mely azzal a következménnyel jár, hogy írnak róla… (ásítás)… feljegyzik, és közhírré teszik… (ÁSÍTÁS)… mindenféle… (hamm!). Ó, igen… hol is tartottunk? Az egész Erdőben. És ahogy kimentek…

Kifordultak a kunyhó elé, és Mackó megint csak megbámulta a kopogtatót, a feliratot és a csengőt, és minél tovább bámulta, annál inkább megerősödött benne valami furcsa emlék, mint hogyha mindezt ő már látta volna valahol, valahol máshol, valamikor máskor.

– Csinos csengőzsinór, nem? – kérdezte Bagoly.

Mackó bólintott: – Valamire emlékeztet – mondta aztán –, de nem tudom, mire. Honnan szerezted?

– Az Erdőn keresztül jöttem, és így, ahogy látod, ez a zsinór, végén a bojttal, ott lógott ki egy bokorból. Először azt hittem, lakik valaki a bokorban, megrángattam a zsinórt, de senki sem felelt. Türelmetlen voltam, erősebben kezdtem rángatni, egyszer csak a kezemben maradt, s mert senki se szólt, hogy az övé, hazahoztam és…

Aha. Így tehát Micimackó visszavitte Fülesnek a farkát, és minekutána felerősítette a helyére, Füles határozottan jobban érezte magát.

Legalábbis egy darabig.

Egy ilyen Üres Fej azért olyan értékes, mert megtalálja a gyöngyöt és a farkot és minden egyebet, mert látja, ami az orra előtt van. A Túltömött Agy erre képtelen. Mialatt a Tiszta Elme a madarak énekét hallgatja, a Tudománnyal és Okossággal Telezsúfolt Elme azon töpreng, vajon milyen madár dalol. Minél Telezsúfoltabb egy elme, annál kevésbé képes arra, hogy a saját szemével lásson és a saját fülével halljon. Tudás és Okosság nem azon törik a fejüket, amin kellene. Az az elme, amelyet összekuszáltak Tudás, Okosság valamint Absztrakt Elmék, mindinkább olyan dolgok után fut, amelyek valójában nem számítanak, sőt talán nem is léteznek. Pedig jobb lenne, ha azt látná, értené és hasznosítaná, ami az orra előtt van.

Gondolkozzunk most el egy kicsit úgy általában az Ürességen. Mi a titka egy taoista tájképnek, amely oly sok és sokféle embernek nyújt felüdülést? Az Üresség, az, hogy nincs telezsúfolva. Mit mond nekünk a friss hó, a tiszta levegő, az áttetsző víz? Vagy a jó zene? Ahogyan ezt Debussy mondja: “A zene a hangjegyek közötti szünet.

“Ó, Bébi, Jejeje Bébi! (Dubidubidá!) Ne hagyj el, Bébi! (Jejeje). BÉBI, ne hagyj el!!!!!” (Katt!) Mint lárma után a csend, vagy rekkenő forróságban a hűvös, tiszta víz, úgy tisztítja az Üresség a zűrzavaros elmét, és tölti fel energiával a lelki akkumulátort.

Sok ember retteg az Ürességtől, mert az valahogyan a Magányra emlékezteti őket. Meg is töltik mindenfélével – határidőnaplóval, domboldallal, hétvégi telekkel –, ám a Magány akkor kezdődik csak istenigazán, amikor már minden űrt kitöltöttek. Ilyenkor aztán Csoportokhoz csatlakoznak, beiratkoznak mindenféle Tanfolyamra, és megvásárolják a Saját Ajándékaikat. Amikor a Magány az ajtajukhoz lopódzik, felkapcsolják a Televíziót, hogy elűzzék vele. Ám annak esze ágában sincs elmenni. Így inkább mi megyünk el, és miután sikerült megszabadulnunk a Túlzsúfolt Nagy Kuszaságban rejlő ürességtől, felfedezzük a Semmi gazdagságát.

Kedvenc példabeszédem a Semmi értékéről az, ami Hirohito japán császárral esett meg. Nos, a világ legádázabbul konfuciánusi országa császárának a lazítás nem a legfőbb elfoglaltsága. Kora reggeltől késő estig gyakorlatilag minden percét lefoglalták a fogadások, audenciák, utazások, katonai szemlék és a jó ég tudja, mi minden. Olyan szoros volt az időbeosztása, hogy ahhoz képest egy kőfal holmi lazaságnak tűnt, és a császárnak ebben a közegben kellett napestig siklania, ahogyan hajók vitorláznak az állandó tengeri szélben.

Egy különösképpen zsúfolt nap kellős közepén a császár egy fogadóterembe vitette magát, valami megbeszélésre. Ám amikor odaérkezett, senki nem volt ott. A császár a nagy terem közepére lépett, csendben álldogált egy darabig, aztán meghajolt az üresség felé. Arcán széles mosollyal kísérőjéhez fordult:

– Minden megbeszélést így kellene időzíteni! Rég nem éreztem már ilyen jól magam!

A Tao te king negyvennyolcadik fejezetében így ír Lao-ce:

“Hogy a tudást elnyerjük, minden nap tegyünk hozzá valamit! Hogy a bölcsességet elnyerjük, minden nap vegyünk el belőle valamit.” Csuang-ce így erről a maga humoros módján:

– Tanulok – közölte Jen Hui.

– Hogyan? – kérdezte a Mester.

– Elfelejtem az Igazságosság szabályait és a Bőkezűség mértékét – felelte.

– Jó, de lesz ez még jobb is.

Pár nap elteltével Jen Hui megjegyezte:

– Haladok.

– Hogyan?

– Már elfelejtettem a Szertartásokat és a Zenét.

– Jobb, de még nem tökéletes.

Egy idő múlva megint megszólalt Jen Hui:

– Csak ülök és mindent elfelejtettem.

A Mester riadtan felpillantott: – Hogy érted azt, hogy mindent elfelejtettél?

– Elfelejtettem a testemet és a gondolataimat, és magam mögött hagytam minden külsőséget és információt – válaszolta Jen Hui. – A Semmi közepén csatlakoztam a Minden Dolgok Forrásához.

Információkat gyűjteni, analizálni, válogatni és tartalékolni – mindezektől oly rutinossá és könnyeddé válik az agy, hogy hozzá képest a legbonyolultabb komputer is gyerekjáték. Ám az agy ennél jóval többre is képes. Ha közönséges és mindennapi dolgokra használják, mint általában szokás, az éppoly hatástalan és alkalmatlan, mint bűvös karddal konzervet nyitogatni. A tiszta ész ereje leírhatatlan. De mindenki szert tehet rá, aki kellőképpen becsüli és kiaknázza a Semmi értékét.

Tegyük fel, hogy eszedbe jut egy ötlet. Vagy ahogy Micimackó mondaná eszébe jutsz egy ötletnek. De vajon honnan jöhetett? És ha ez innen jött, honnan jött az a másik? Ha végigjárjuk az utat visszafelé, egészen a forrásig, rájövünk, hogy a Semmiből jött. És minden valószínűség szerint onnan jön a legnagyobb ötlet. “Zseniális ötlet! Sohasem hallott! Új, forradalmi nézet!” Gyakorlatilag bármelyikünknek támadhatnak ilyen ötletei, legtöbbször mély alvás után, amikor még minden olyan tiszta, és annyira telítve van a Semmivel, hogy az Ötlet hirtelen felbukkan. Egyfolytában persze nem alhatunk, mint a mormoták, csupán azért, hogy ez megtörténjék. Ébren kell lennünk – tökéletesen ébren. A folyamat teljesen természetes.

Mindez még a gyermekkorban kezdődik, amikor, bár ügyefogyottak vagyunk, de ennek teljes tudatában örülünk a körülöttünk lévő világnak. Aztán a kamaszkorban még mindig éppoly tehetetlenek vagyunk, de megpróbálunk végre függetlennek tűnni. Ha ebből a szakaszból is kinövünk, felnőtté válunk – olyan önálló személyiséggé, aki már elég rátermett és érett ahhoz, hogy másokon is segítsen, ahogyan azt is megtanultuk, hogy önmagunkon segítsünk.

De a fejlődés legmagasabb foka nem a felnőtt ember. A ciklus végén ott áll a független, világos gondolkozású, mindent látó Gyermek. Ennek a szintnek Bölcsesség a neve. Amikor a Tao Te King azt írja, hogy “Vissza a kezdethez – legyünk újból gyermekek”, akkor ezt érti alatta. Miért tűnik gyermekinek a felvilágosult elme, telve tisztasággal és boldogsággal? Miért van az, hogy olykor még a beszéde is olyan, mint a gyermekeké? Mert az. A Bölcsek Mindentudó Gyermekek. Agyukból kiürítenek minden megtanult kicsinységet, és megtöltik a Nagy Semmi bölcsességével, amely a Mindenség Útja.

Továbbmentek, gondoltak Erre meg Amarra; lassan meg is érkeztek az Erdő mögött az Elvarázsolt Völgybe, ahol Majdnem Hatvan Fa áll körbe. Róbert Gida tudta, hogy ez el van varázsolva, mert soha senki nem tudta megolvasni, hogy hatvanhárom vagy hatvannégy fa van-e ott, még akkor se, ha egy madzagot kötött minden fára, amit már megolvasott. S miután el volt varázsolva, a földje se olyan, mint az Erdő többi része, göröngyös és töredezett, hanem szép sima fű nőtt rajta, bársonyos és zöld. Az egyetlen hely az erdőben, ahol az ember gondtalanul megpihenhetett anélkül, hogy rögtön fel kellett volna kelnie és mással törődni. Ott volt előttük az egész világ, míg csak nem ért az égre, s ami csak előfordult a világon, az mind ott volt velük a Völgyben.

Ahogyan Micimackó könyve a vége felé közeledik, úgy jutunk egyre közelebb az Elvarázsolt Völgyhöz az Erdő felett. Bármikor odamehetünk. Nincs is nagyon messze – nem is nehéz odatalálni. Csak menjünk, mendegéljünk a Semmi ösvényén és addig menjünk Sehová, míg oda nem érünk. Mert az Elvarázsolt Völgy ott van, ahol mi vagyunk, és ha Szeretjük A Medvéket, könnyen rátalálunk.