"– Alaposan átgondoltad?
– Igen, biztos vagyok benne. Soha semmire nem vágytam még így.
– Soha? Ez igazán komoly dolog, hiszen öröktől fogva létezel – gondolta a meredély szélén lebegő, vibráló fehér fénygomolyag – de ebbe a megállapításába mintha némi irónia is elegyedett volna.
– Ahogy Te is – mosolygott belül társa, aki a szivárvány színeiben pompázó, áramló, és folyton egymásba olvadó fénycsíkok mélyén lélegzett. Egyikük sem szólt, és nem csupán abból a prózai okból, hogy nem volt szájuk (sőt, az igazat megvallva testtel sem rendelkeztek). Egyszerűen szükségtelen lett volna olyan lebutított kommunikációs eszközt használniuk, mint a nyelv, amikor minden gondolatuk egymásba fonódott, és minden rezdülésük közös volt.
– Ahogy Én is – kuncogott volna a fehér fényköpeny, ha ezzel bármi újat hozzá tudott volna tenni a Mindenséghez. 
De nem tudott – egyikük sem. Bizonyára ezért döntöttek az elkülönülés mellett. Így lett belőlük egyszer csak Én és Te, ami már önmagában remek móka volt, hiszen a nevüket folyton összecserélték. Olyanok voltak, mint két viháncoló gyermek, akik kíváncsiak az élet minden titkára és élményére. Talán ezért is született meg Én – de az is lehet, hogy Te (ez sajnos teljességgel eldönthetetlen) – ötlete, hogy leveti magát a tátongó mélységbe, s így az örvényen átjutva végre megnyilvánulhat térben és időben.
– Végre leszek Valaki – gondolta boldogan a szivárvány színeiben tündöklő lény. – Egy dologtól félek csak. Sosem voltam még sehol egyedül. Úgy értem, nélküled.
– Most sem leszel. Mindig veled vagyok. Nem lehet másképp. Akkor sem, ha ezt emberként időről időre elfelejted majd.
– Milyen lehet az, amikor elfelejtem?
– Nem tudom. Még sosem csináltam. Olyan lehet, mintha magadat veszítenéd el. Ha visszajössz, elmeséled, jó?
– Alig várom, hogy visszatérjek hozzád! Ilyen sem volt még soha. Csak ehhez előbb el kell szakadnom tőled. Kezdesz hiányozni… De furcsa érzés!
– Ugorj végre, te… kalandor!
– Jó, de mi lesz, ha nem találok vissza? Ha elfelejtem, ki is vagyok Valójában?
– Emlékeztetlek majd rá. Küldök üzeneteket. Folyamatosan." 

Részlet Dr. Hoffmann Gergely: A Végtelen üzeneteiből.