Kövesi Péter
Saint-Germain gróf és a „La Trés Sainte Trinisophie”

Az ezotéria történetének egyik legtitokzatosabb alakja volt az a férfi, aki magát Saint-Germain grófjának nevezte. Bár kötetek sorát írták le róla, és az európai Újkor szinte minden jelentősebb spirituális mozgalmával összefüggésbe hozták, valójában sokkal több a homályos pont az életében, mint az ismert adat. Egyetlen ránk maradt műve, a „La Trés Sainte Trinisophie” – A Legszentebb Háromszoros Bölcsesség – viszont önmagában is elegendő lenne ahhoz, hogy a spiritualizmus legmagasabb szintű beavatottjai között biztosítsa a helyét. A „hivatalos” – értsd szkeptikus és materialista – történetírás szerint egyszerűen ügyes szélhámos, kalandor volt, aki királyi udvarokat vezetett az orruknál fogva, míg mások nemzetközi hírszerzőnek tekintik, aki misztikus külsőségekkel leplezte valódi tevékenységét. Bizonyítottan titkos diplomáciai tevékenységet is végzett, hiszen Európa szinte minden jelentősebb királyi és főúri udvarába bejáratos volt.

Saint-Germain életének és tevékenységének megismeréshez további indítékot ad az, hogy minden valószínűség szerint honfitársunkat tisztelhetjük benne. Ő maga sohasem beszélt származásáról, nemzetéről, vagy családjáról, mégis mindenki számára nyilvánvaló volt előkelő származása. Valódi nevét senki sem ismerte. Nevezte magát Marquis de Montferrat-nak, Comte Bellamare-nak, Aymar-nak Velencéből, Chevalier Shoening-nek, Weldon-nak, Comte Soltikoff-nak, Gróf Tzarogy-nak és Ragozy (Ragotzy) hercegnek. Mások a szellemekkel foglakozó Cabalais gróffal, a rózsakeresztes Signor Gualdival, a máltai lovagrend fejével, Count Hompesch-sel, vagy egy szintén Saint-Germain nevű francia tábornokkal vélték azonosnak. Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy spanyol főnemes, Izabella királynő törvénytelen gyermeke, portugál zsidó kabbalista, de ma világszerte a legtöbben II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem törvénytelen (?) fiának tekintik. Ezzel szemben minden valószínűség szerint¹ Rákóczi fejedelem négy törvényes, feleségétől, Hesse-Wahnfried Sarolta Amália hercegnőtől született gyermekének egyike, Lipót György (bár ő állítólag egy éves korában meghalt), vagy az egy évvel később született György. A kutatók általában Lipót Görgyre (teljes nevén Rákóczi Lipót Lajos György József Antal) gondolnak, aki helyett feltehetően más gyermeket temettek el, míg őt külföldre csempészték – talán a bécsi udvar elől menekítve. Más források szerint a gyermeket elrabolták. Nem nehéz rájönni, hogy a „Tzarogy” név is családnevének anagrammája. Itáliában nevelkedett az utolsó Medici herceg pártfogása alatt, és a sienai egyetemen tanult – legalábbis egy késői barátja, a Hessen-Casseli Károly herceg szerint.

Mellesleg talán ideje lenne II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) spirituális jelentőségét is felülvizsgálni. Míg mi csak történelmi jelentőségét ismerjük, a Teozófiai Társaság hagyományai szerint² egyik alapítójukat, H.S. Olcott ezredest egy egyiptomi, egy indiai és egy magyar mester avatta be (szellemi úton). Előző életeiben Rákóczi már számos kiválóság testében élt. Egy másik teozófus nagymester, C.W. Leadbeater is kapcsolatban állt ezzel a mesterrel és Rákóczi Mesternek nevezi. Szerintük rodostói halálát és temetését is csak megrendezték. E ponton alakja összemosódik feltételezett fiával, Saint-Germainnel. A történelemben nem túl ritka, hogy valaki a megjátszott temetés után más néven él és dolgozik tovább. Mikes Kelementől tudjuk, hogy amikor "holttestét" a házból kivitték, a török őrök csodálkozva jegyezték meg, hogy "Ez nem a ti uratok". Van, aki amellett száll síkra, hogy a fejedelem maga volt Saint-Germain. Való igaz, hogy a francia forradalom előtti zűrzavaros időkben Európának nagy szüksége volt hathatós szellemi erőkre (sajnos a csőcselék lázadását így sem sikerült elkerülni). Az is igaz, hogy az említett hercegen kívül sehol sincs említés a fiatal Saint-Germainről, viszont ez ellen szól bizonyos von Gergy (Gregory?) hercegnő állítása, miszerint ő 1710-ben találkozott vele Velencében és ekkor 45-50 évesnek nézett ki, hiszen ekkor Rákóczi még itthon élt, a szabadságharc kellős közepén – ha csak nem játszott már akkor kettős szerepet.

Rákóczi fejedelem életének okkult oldalát a külföld jelenleg jobban ismeri, mint mi magunk. Sokan úgy vélik, 1701-es szökése a bécsújhelyi börtönből sokkal inkább köszönhető különleges pszichikai képességeinek, mint a történelemből ismert Lehmann kapitány segítségének. Erősen érdeklődött az alkímia iránt (talán művelte is), és minden valószínűség szerint kapcsolatban állt az akkori Európa titkos társaságaival – ne feledjük, a XVII-XVIII. század a mágia és miszticizmus reneszánsza volt a középkor szigora után! Aligha lehet véletlen, hogy Rákóczi sárospataki várának „sub rosa” terméből indult ki a magyar jakobinusok szervezkedése, és a fejedelemnek is köze lehetett a magyarországi szabadkőműves és rózsakeresztes mozgalmak XVIII. századi megjelenéséhez. A történetírás ennek a feltárásával is adósunk még.

Mikes Kelemen (1690-1761) levelei szerint Saint-Germain egy ízben meg is látogatta Rodostóban a fejedelmet. Eszerint nem lehetett azonos vele. Olyan vélemény is napvilágot látott, hogy a gróf Rákóczinak a XIV. Lajos testvére özvegyétől született gyermeke lett volna. Figyelemre méltó tény lehet az is, hogy Rákóczi végrendeletében a szívét egy franciaországi kolostorba vitette (ahonnan a kolostor lebontásakor a becses ereklye eltűnt). Lehet, hogy sohasem fogjuk megtudni a teljes igazságot – bizonyára, mert ők is így akarták.

Úgy számítják, hogy a legendás gróf 1710-ben, vagy ’11-ben született, amennyiben Rákóczi Györggyel azonos, míg, ha Lipót György lenne, úgy 1696. május 28-án született. Sajnos ennek is ellentmond a fentebb említett von Gergy hercegnő állítása. Bizonytalan a halála éve is. Bár az Eckenförde-i egyház anyakönyvében 1784-es halálozás van bejegyezve (február 24. dátummal), feltételezik, hogy nem őt temették el e név alatt, mert ezután még több helyen is feltűnt. Az egyik utolsó említés 1822-ből származik, amikor felszállni látták egy Indiába induló hajóra, de az 1880-as években még látta egy rózsakeresztes barátja, akitől azzal búcsúzott, hogy elhagyja Európát, hogy a Himalája hegyei között pihenjen. Feltételezik, hogy a Dalai Láma tanácsadója is volt. Nagy Frigyes porosz uralkodó szerint olyan ember, „aki soha nem hal meg és mindent tud”.

Későbbi kutatói és tisztelői alakját azonosították magával II. Rákóczi Ferenccel (bár ennek Mikes fent említett levele ellentmond), sir Francis Baconnal (1561-1626), lord Bulwer-Lytton brit misztikus íróval (1803-1873), de még Christian Rosenkreutz-cal, (1373-1484), a rózsakeresztes testvériség megalapítójával is. Sokan hisznek benne, hogy nem is halt meg, és máig is él. Mindez a kortársak állításával egybevágóan egy olyan emberre utal, akinek hatalmában áll(ott) életét az átlagos emberi élettertamon jóval túlra meghosszabbítani. Nem csoda, hogy a meterialista történetítás csaló szélhámost, sarlatánt, legfeljebb ügyes nemzetközi kémet lát a titokzatos gróf alakjában.

Legújabb fejleményként a jelenleg magyarországon élő Wegrosta bajor hercegi-grófi család Saint-Germain leszármazottjának vallja magát – ezek szerint német főrend lett volna. Mivel a gróf családalapításáról nem tudunk, anyai, illetve oldalági rokonságról lehet szó.

Saint-Germain – vagy csak a szelleme – egyes beszámolók szerint még XX. század második felében is feltűnt. Megjelenni, majd eltűnni látták korhű öltözetben, inasa kíséretében egy alkalommal az egykori bécsújhelyi börtönben, máskor pedig II. Erzsébet angol királynő környezetében. Mindkét esetet az illető ország titkosszolgálata is regisztrálta.

Nem volt senki, akire ez a különös férfiú ne gyakorolt volna hatást. Mindenki csak szuperlativuszokban beszélt róla. Volt, aki mesés gazdagságát emelte ki. Bár senki sem tudta, hol vannak birtokai, fejedelmi módon élt, párizsi lakásában hét főből áló személyzet szolgálta, pompás kocsit bérelt, és bár egyszerű szabású fekete ruhákat hordott, azok a legdrágább anyagokból készültek, ékszereinek és drágaköveinek pedig mindenki csodájára járt. Hatalmas gyémántjai mellett egy óriási fehér zafírról és egy hasonlóan nagy opálról tesznek főleg említést. Nagy gyűjteménye volt értékes festményekből – irigyei meg is vádolták, hogy hamisítványok, mert a gróf köztudomásúan értett a festékek készítéséhez is és kítűnően festett.

Dícsérték zenei képességét is. Virtuóz módon játszott zongorán és hegedűn, zenét szerzett, (kisebb művek mellett egy rövid operát is), valamint szépen énekelt barátai szórakoztatására. Költői tehetséggel is rendelkezett. Képes volt két kézzel egyidejűleg írni és mindkét írás egyformán tökéletes volt mind tartalmát, mind külalakját tekintve. Máskor ugyanazt a szöveget írta le mindkét kezével, és a két lapot egymásra téve a két írás tökéletesen fedte egymást (agyféltekék tökéletes kontrollja és szinkronja).

Középmagas termetű, kellemes arcú, kissé kreol bőrű, sötét hajú férfinak írják le, akin nem látszott, hogy öregedne. Szemének rendkívüki lenyűgöző ereje volt, kiváló, meggyőző előadókészségéhez rendkívüli nyelvtudás társult. Folyékonyan beszélt németül, angolul, franciául, oroszul, olaszul, portugálul, spanyolul, görögül, latinul, sőt szanszkritul, arabul és kínaiul is. Rendkívüli műveltsége révén tökéletesen ismerte valamennyi ország történelmét, ahol csak megfordult, olyan részletességgel, hogy még a napi udvari élet eseményeivel is mindig tisztában volt. Régi eseményekről olyan részletességgel beszélt, hogy senkinek sem jutott eszébe hazudozónak, vagy bolondnak nevezni, amikor azt állította, azért tudja mindezt, mert személyesen járt ott.

Ez a rendkívüli férfiú barátai és támogatói között tudhatta XV. Lajos francia, Nagy Frigyes bajor uralkodót, III. Péter cárt, Mme Pompadourt, Dubarry grófnőt, Voltaire-t, Rousseau-t, Horace Walpole-t, és még sok híres személyiséget.

Jól ismerte a gyógynövényeket és saját készítésű gyógyító szereivel sokaknak segített – mindig önzetlen segítőkészséggel. A gazdagoktól ugyan sok pénzt kért, de a szegényeknek mindent ingyen adott. Kozmetikai szerekkel kedveskedett a felső tízezer hölgyeinek, az egyik hatására egy középkorú grófnő hosszú évekig 25 év körülinek nézett ki. Egy alkalommal Casanovának is felajánlotta, hogy kigyógyítja betegségéből, ő azonban, bár csodálta Saint-Germaint, de nem bízott benne. Közismert volt puritán táplálkozásáról is. A legnagyobb lakomákon is csak saját étrendjén élt, amely jobbára zabkásából, némi csirkehúsból és gyümölcsből állt, de mások szerint nem is evett húst. Visszavonulásai alkalmával hosszú böjtöket tartott. Alkoholt is csak kivételes alkalmakkor és nagyon keveset ivott. Állítása szerint birtokában volt az „aethoeter” nevű csodaszer, amely az egyszerű étkezés mellett fiatalon tartotta.

A legnagyobb csodálatot a fentieken is túltevő misztikus-mágikus képességei váltották ki. Telepatikus képességeivel megérezte, hol van rá éppen szükség és azonnal útra kelt. Sokszor évekig nem látták, ilyenkor azt mondta, ügyei Kínába, vagy Indiába szólították. Valószínűleg ismerte a meditáció, koncentráció keleti gyakorlatait és a jógát, mert gyakran látták meditációs ülésben, magába merülve. Bizonyára megdöbbentő pontosságú információit is mediális úton szerezte, kapcsolatban állt a szellemvilággal. Volt, amikor azzal hárította el a kortalanságára vonatkozó kíváncsi kérdéseket, hogy akire a kérdező emlékezett, az a nagyapja volt, máskor azt állította, hogy járt Kleopátra és Sába királynő udvarában, és több mint kétezer éves. Az egyik humoros anekdota szerint valami ősrégi történetet mesélt éppen, miközben megkérdezte az inasát, emlékszik-e rá – mire az így válaszolt: „bizonnyal elfelejti, gróf úr, hogy én még csak ötszáz éve szolgálom önt, ez valószínűleg az elődöm idejében történt.”

Kortársai szerint volt egy felettébb nyugtalanító szokása: barátai lakásában „az ajtó nyújtotta előnyök igénybe vétele nélkül” szeretett megjelenni. Legalább két esetben látták, amint nyilvánosság előtt réz- vagy ezüst-pénzt valami fekete anyaggal bekenve, majd kemencében felhevítve arannyá alakított, amelyet aztán az ékszerészek a legjobb minőségűnek találtak.

Máskor XV. Lajos kisebb értékű gyémántjaiból és más drágaköveiből távolította el a hibákat. A kémia és fizika erre mindmáig képtelen lenne.

Megjósolta Mme Pompadournak, Mme Dubarrynak és Marie-Antoinette-nek, hogy a pénz- és hataloméhes csőcselék fel fog lázadni, megdöntik az „anciéne régime”-t és vérpadra küldik az arisztokráciát, és felelősöket is nevezett meg, akik megakadályozták, hogy a király az ennek elkerülésére alkalmas változtatásokat megtegye. Beszélni akart az uralkodóval is, aki az intrikus Maurepas gróf hatására nem fogadta. Maurepas el is akarta fogatni, mire ő váratlanul megjelent előtte, figyelmeztette felelősségére és tettei következményeire, majd távozott. Természetesen nem tudták letartóztatni. Késöbb a guillotine közelében látták, amint a kivégzésére váró Dubarry grófnővel beszélgetett.

Úgy mondta, két olyan találmány létrejöttét is elősegítette, amelynek előnyeit csak a következő század fogja élvezni. A vasútról és a gőzhajóról beszélt. Része volt Franz Anton Messmer „delejezési” gyógymódjának kidolgozásában is.

Mindenki bizonyítottnak látta, hogy ez a rendkívüli ember értett minden mágikus művészethez, beavatottja volt a Kabbalának, asztrológiának, alkímiának, és nagymestere volt a templomosoknak, a szabadkőműveseknek és/vagy a rózsakereszteseknek. Talán Bulwer-Lytton híres rózsakeresztes regénye, a „Zanoni” is róla szól. (Ő állítólag 1860 körül találkozott vele.) Cagliostro, a kor másik híres-hirhedt mágus-kalandora szerint a gróf avatta be őt az egyiptomi szabadkőművességbe. Mindenesetre néhány évvel állítólagos halála után rengetegen látták egy szabadkőműves konferencián. Rózsakeresztes kapcsolatairól kevesebb az adat, azidőtájt ők nagyobb titokban működtek. Minden okunk megvan azt feltételezni emellett, hogy a Föld legnagyobb titkos társaságainak egyik legmagasabb rangú vezetője is volt. Mint élő Adeptus, bolygónk fejlődését és az emberiség szellemi fejlődését irányító Nagy Fehér Testvériség nevében van jelen ma is.

Az ezoterikus hagyományok szerint előző életeiben élt Proclusként, Christian Rosenkreuzként, St. Albanként, Roger Bacon-, majd később Francis Bacon-ként. Egyre többen vélik, hogy William Shakespeare néven született személy sohasem létezett, illetve Francis Baconnal (ezek szerint Saint-Germain-nel) volt azonos. Arra is vannak utalások, hogy a Cervantes név mögött is ő élt.

Rákóczi korábbi megtestesüléseiben médiumi értesülések szerint volt Árpád vezér, Szent István és Nagy Lajos királyunk is, vagyis igen régtől fogva vezeti a magyar történelem fejlődését, egy erre hivatott szellemi entitás-csoport élén.

A teozófiai iskola „Hét Sugár” elmélete szerint a világot fenntartó Intelligencia hét energiasugár, vagy emanáció révén irányítja a Földet és mindegyik élén egy halhatatlan Mester áll. Saint-Germain a hetedik sugár, a ceremoniális mágia mestere. Amerikai teozófusok csak „a magyar mester” címen emlegetik. Hatáskörébe tartozik Észak-Amerika és Európa szellemi irányítása. Része volt az Amerikai Egyesült Államok létrejöttében és a magyar Adeptus jelenleg az egységes Európa kialakulását segíti.

Tudjuk, hogy a spiritualitás története ismer olyanokat, akik testileg is elérték a halhatalanságot (mint például Lao-Ce), vagy legalábbis több száz évig éltek, és ezt úgy tudták feltűnésmentesen megoldani, hogy hosszú időre eltűntek, majd másutt, más néven tűntek fel. Saint-Germainnel is ez lehetett a helyzet. Mindenestre azt, hogy mikor halt meg valójában (ha meghalt egyáltalán!), ugyanúgy nem tudjuk, mint azt, hogy hol és kitől szerezte tudását. Ahhoz, hogy a huszadik századi történetírás az európai királyi udvarok mindegyikében fellelhető emlékek ellenére nem hajlandó lényegileg foglalkozni személyével és működésével, a materialista szemlélet mellett az is hozzájárult, hogy már életében több szélhámos adta ki magát Saint-Germain-nek, sőt még a huszadik század hetvenes éveiben is jelentkezett valaki, hogy ő az élő Gróf, nem is beszélve a zavarodottak százairól, akik az ő reinkarnációjának, vagy közvetlen tanítványainak képzelik magukat.

Néhány – főként amerikai – látnok „próféta” folyamatosan jelentet meg könyveket, amelyeket állítólag Saint-Germain sugallt nekik, ám ezek a New Age szellemiségét sugárzó írások kevés kétséget hagynak afelől, hogy valóban van-e közük a nagy Adeptushoz.

Természetes viszont, hogy alakja megjelenik Szepes Mária zseniális művében, „A Vörös Oroszlán”-ban, és érdekes fejlemény, hogy Tolcsvay László zeneszerző „Rákóczi fantázia – a hetedik fénysugár” címmel oratórikus művet írt Rákóczi – Saint-Germain-ről, illetve a fejedelem élő szívéről, amit minden hazafi csak önmagában találhat meg. A darabot jeles művészek – mint Sebestyén Márta – előadásában 2004-ben mutatták be Budapesten.

Egyetlen, rövid, mindössze 98 oldalas, kézírásban és kézzel rajzolt illusztrációkkal díszített műve, a „La Trés Sainte Trinisophie” (1784-es keltezéssel) a spiritualizmus legritkább dokumentumai közé tartozik. Mint minden okkult könyv, ez sem laikusok által élvezhető olvasmány. A szkeptikus értelmetlen, misztikus zagyvaléknak, legjobb esetben is unalmas fantazmagóriának nevezné – de éppen ez is a célja, hogy ne értse meg az, aki nem beavatottja a titkos tudásnak. A „háromszoros szentség” arra utal, hogy a szövegnek három szinten is van jelentése (ahogyan Hermes Trismegistos is mondja magáról, hogy a Mindenség három szintjének bölcsessége van a birtokában). Ez lehet a testi (fizikai) – lelki – szellemi szintű értelmezés, de okkult értelmezés szerint három ősi tudományra, az alkímiára, a kabbalára és a hermetikára (hermetikus asztrológiára) utal, minthogy a rózsakeresztes testvériségek is ezek szimbólumrendszerét használták. A szöveg közötti és az illusztrációkon megjelenő káldeai, görög, héber, arab és ismeretlen eredetű hieroglifa-szerű írások megfejtése mindmáig várat magára.

Maga a mű kétségtelenül egy beavatási történet, akár pár századdal korábban Valentin Andreae „Rózsakereszt Keresztély Alkímiai Mennyegzője”. Tizenkét fejezetre tagozódik, így azonnal adja azt a megközelítést, hogy a tizenkét zodiákusjegy szimbolikus közegében, illetve az ezeknek megfelelő spirituális alkímia (belső út) műveleteinek jegyében történik. Szimbolikája mindazonáltal olyan bonyolult, hogy éveket venne igénybe teljes megfejtése, ugyanis – ahogyan ez az ilyen műveknél szokásos – minden szónak és a legjelentéktelenebbnek látszó fordulatnak is értelme lehet, és ezek megértéséhez olyan szinten kellene érteni az akkori beavatottak tudását, sőt a kor képi és nyelvi kifejezésmódját, ami ma alig elképzelhető. Teljes elemzésre így a jelen tanulmány keretében nem vállalkozhatunk, de talán ennek hiányában sem értelmetlen végigmenni a Trinizófia történetén.