Úgy gondoltuk, hogy talán időszerű lenne pár szót ejtenünk az általunk is megtapasztalt, egyes csoportokban immár több évtizede tartó tudatos spirituális fejlődésről, melynek kényszerítő sürgetését egyre jobban érezhetjük mindennapjaink során. E fejlődésre igen nagy szükség lenne, ugyanis már nem sokáig tartható fent az a mindenki általi teljességre való vágyás, melyet kizárólag az egyes egyén egojának mindenek feletti elsőbbsége fémjelez. A kívánt fejlődéshez talán azt a legegyszerűbb utat célszerű választanunk, ahol az ember az eddigiekkel szemben - lépcsőfokonként ugyan de - egyre magasabb szinten kezdi érzékelni, majd értékelni mindennapi élete történéseit, ismét rátalálva az eredendően mindenkiben benne lakozó egyetlen élő Istenre.

Az alábbiakban felvázolnánk egy olyan mindössze hét lépcsőből álló, a spirituális fejlődés (evolúció) általunk kívánatosnak tartott útját leíró és az azon való haladást elősegítő anyagot, mely hitünk szerint bárkit elvezethet a megfelelő spirituális szintre. De ne feledjük, hogy e kívánatos szint elérése utáni "megelégedett semmittevés" bárkit visszajuttathat akár a nulladik lépcsőre is!

Kísérjük figyelemmel és tudatosítsuk spirituális életünk fejlődésének "titokzatos véletlenjeit"! A véletlenek érzékelése és tudatosítása által a fizika, a pszichológia és a vallás tételei egyetlen új, a véletlenek tudatosításán alapuló tételben, a spiritualitásban találkoznak.

Általában egy állandósulni látszó belső nyugtalansággal kezdődik, mely egy bizonyos idő eltelte után határozott hiányérzetté alakul, majd tudatosul bennünk, hogy e hiányérzetet az életünkben bekövetkezett sorozatos, de eddig még soha sem tudatosult véletlenek okozzák. Figyeljünk fel a véletlenekre, melyek - egyre gyakrabban - a legmegfelelőbb pillanatban következnek be, a legmegfelelőbb személyekhez társítva, hogy életünk folyását a legmegfelelőbb mederbe tartsák-, tereljék. Miután figyelünk rájuk, ezek a jelentőségteljes véletlenek egyre gyakoribbá válnak, s úgy érezzük, mintha további életünk alakulást immár nem csak egy valamilyen megmagyarázhatatlan erő irányítaná, hanem ebben immár részt vesznek megérzéseink-, ráérzéseink, esetleges kívánságaink is.

Ha pl. valaki váratlanul keresztezi utunkat, az esemény, vagy maga az illető mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek! De az, hogy át tudjuk-e venni - esetleg adni - a hordozott üzenetet, az a találkozásra való reagálásunktól-, viselkedésünktől függ. Ezt bizonyítja az a ismétlődő váratlan találkozás is, amikor ugyanazon a napon - akár órában - többszörösen megismétlődik e találkozás bizonyítva, hogy az eddigiekben egyikőnk által sem tudatosult igen fontos üzenetről lehet szó.

Ha átértékeljük a közelmúlt történelmének történéseit hamar rájövünk, hogy tökéletesen eltévedtünk az anyagi és a gazdasági biztonság hajszolásában, ezzel remélvén helyreállítanunk a már több évszázada elvesztett spirituális biztonságunkat. E felismeréssel nagymértékben elősegítjük egy új világszemlélet kialakulását, és meggyorsíthatjuk spirituális fejlődésünk-, evolúciónk folyamatát.

Gondoljunk csak a XIV.-XV. században történt papi szavahihetőség romba dőlésére. Ennek következményeként megkérdőjeleződött az egész addigi világszemlélet. Nem maga a vallás, de nem is annak tanai, hanem a tanokat közvetítő papok okozták a gondot tisztasági fogadalmuk megszegésével. Az emberek bizonytalan helyzetbe kerültek, hisz végül is hozzászoktak már ahhoz, hogy a valóságot valaki más, egy kívülálló tekintély határozza meg. E nélkül a külső segítség nélkül zavarodottnak, elveszettnek érezték magukat. Ha már a papok által felrajzolt világkép, az emberi lét céljáról általuk terjesztett nézet is hamis, akkor vajon mi lehet az igazság? Ahogyan összeomlott a középkori világszemlélet, megszűnt vele együtt a biztonságérzet is. Kezdetét vette az Újkor, az ún. modern világ, ahol is a hitet a vasárnapi templomlátogatással azonosították, és a tudomány akkori ismereteire alapozva kezdték el feltérképezni a valóságnak hitt tudatlanságot. Azonban hamarosan rádöbbentek arra, hogy ismereteik nem elégségesek az élet értelmének felderítéshez, ezért áthidaló megoldásként a Föld javainak meghódítására fordították teljes figyelmüket. E tevékenység során teljes mértékben eltévedtek, hisz sikerült elfelejteniük az eredeti kérdést; voltaképpen miért is élünk? E nem kívánatos tendencia a mai napig tart, hisz hány és hány olyan ember él világunkban aki a munka megszállottja, aki e miatt stressz okozta betegségekben szenved, aki soha sem képes lassítani. A kikapcsolódás, a fejlődés, a töltekezés helyett is dolgozik, és ezt valószínűleg azért teszi, nehogy szembe kelljen néznie a kérdéssel; valójában miért is él?

Végeredményben, amikor dolgozni megyünk a munkaadó vagy az állam részéről megnyilvánuló energia-vámpírizmus hivatalosan engedélyezett formájáról van szó. Ugyanis a munkahelyen nem egészen azt tesszük amire nekünk, hanem amire valaki másnak van szüksége. Érdekeink sem azonosak: a munkaadónak minél kevesebb pénzért minél több munkára, még nekünk minél kevesebb munkáért minél több pénzre lenne szükségünk. Véleményünk szerint a munka nem más, mint energetikai prostitúció. Ezért a munka sohasem lehet cél, csak eszköz, mégpedig egy olyan eszköz, melyre a célunk elérése érdekében - ha átmenetileg is, de - szükségünk van. Következésképp: "Nem azért élünk, hogy dolgozhassunk, hanem azért dolgozunk, hogy élhessünk!"

Látható, hogy a tudat átalakulása, az igazi spirituális fejlődés, immár elkerülhetetlenül időszerűvé vált! Ha közelmúlti kultúránkat nem csupán csak a saját életünk hosszának látószögéből szemléljük, hanem egy teljes ezredév távlatából - 2000 után immár kényelmesen megtehetjük - akkor e távlat leleplezheti előítéleteinket, megszállottságunkat, bolygónk természeti rendszerének tönkretételét eredményező gazdasági "sikereink" hajszolását.

A mindenségről megállapíthatjuk, hogy tisztán energiából áll, méghozzá olyan energiából, melyre gondolati úton - bizonyos mértékben - hatni tudunk.

E felismerésre olyan kvantumfizikai kísérletek sorozata hívta fel a figyelmet, ahol azt tapasztalták, hogy a megfigyelt elemi részecskék "viselkedését" akár maga a megfigyelés ténye is képes megváltoztatni. Külső szemlélő számára úgy tűnt mintha a megfigyelő szándékai, elvárásai befolyásolnák a részecskék viselkedését: s azok mintegy igyekeznek az elvárás(ok)nak megfelelni! Ez olyan esetekben is igaz, ha a részecskéknek olyan helyen kell megjelenniük, ahova az általunk ismert természeti törvények szerint lehetetlen volna eljutniuk. Pl.: két helyen lehetnek egyszerre, vagy bármely irányban haladhatnak az időben. Tehát a világ alapvető anyaga úgy működik, mint valamiféle tiszta energia, amely az emberi szándék, illetve akarat számára gyakorlatilag teljesen képlékeny, rácáfolva az eredeti modellre. Így az akaratunk által kivetített energia befolyásol(hat)ja a többi energiarendszert is. Ezzel megdőlni látszik az a Newton-i állítás is miszerint: "a világ előre kiszámítható módon viselkedik, mint egy óriási gépezet."

E ismét felfedezett energia - mely ott rejlik minden anyag mögött -, képezi a lényegét minden létező dolognak, kisugárzik mindenből, beleértve saját magunkat is. Mi emberek megtanulhatjuk e korábban láthatatlannak tartott energiának - ha úgy tetszik: aurának - az érzékelését; erre érzékenyebbek testükkel érzékelhetik és szemükkel láthatják, kevésbé érzékenyek egyszerű eszközökkel - inga, pálca - mérhetik. E energia érzékelésének képességét megelőzi, hogy: az ember egyre érzékenyebbé válik a szépségre. A szépség érzékelése ebben az esetben egy olyan "barométer" lehet melynek fokmérője jelzi, hogy milyen közel járunk ahhoz, hogy ténylegesen érzékeljük az energiát. Ez nem véletlen, hisz aki már egyszer is érzékelte az energiát az tudja, hogy a szépség és az energia azonos "hullámhosszon" található. Igaz, hogy a szépség nem relatív, így sem konkrét mérőszámokkal, sem műszerrel nem mérhető, de azok a jellemzők, amelyeket a szépnek tartott dolgokhoz kapcsolunk viszont azonosak. Ha valami szépnek mutatkozik, akkor intenzívebb a jelenléte, élesebben, élénkebb színekben érzékeljük. Szinte kiválik, kiragyog a többi dolog közül. Mintha fényforrásként működne.

Az érzékelés következő szintjén az ember a létező dolgok között már az ott lebegő energiamezőt is láthatja. Az ilyen típusú energia érzékeléséhez - látás - megfelelő fényviszonyok is szükségesek. Erre szabadban a legmegfelelőbb időszak a közvetlenül napkelte utáni és a közvetlenül napnyugta előtti.

Az érzékelés tanulását talán a saját magunk keze általi kisugárzás érzékelésével célszerű kezdeni. Háttérként zárt helyen egy teljesen homogén és tiszta fehér fal, még szabadban a tiszta kék ég szerepeljen. Érintsük össze két kezünk mutatóujját, majd emeljük fel ebben az állapotában mindkét kezünket kb. szemmagasságig úgy, hogy kezeink a kiszemelt háttér előtt legyenek! Lassan távolítsuk el egymástól ujjainkat kb. 1-1,5 centiméternyire, és látásunkat elhomályosítva - vagy a tárgy elé, vagy a tárgy mögé fókuszáljunk kb. 15-20 centiméterrel - koncentráljunk a két mutatóujj közötti területre. Ha pár másodpercen belül nem látunk megjelenni egy füstpamacshoz hasonló valamit, akkor a két mutatóujj közelítésével-távolításával próbáljuk megtalálni a megfelelő távolságot, illetve a látás fókusztávolságán próbáljunk meg változtatni. Mivel nem vagyunk egyformán érzékenyek, egyáltalán nem biztos, hogy rögtön az első alkalommal sikerül meglátnunk az energiát. Leginkább hosszabb távú begyakorlásra számítsunk. Érdekes tapasztalat, hogy ha sokat tartózkodik valaki olyan emberek között, akik látják az energiát, hamarosan Ő is látni kezdi.

Ha az előző akadályt sikeresen vettük, akkor a természet - fák, bokrok, különféle növények - által szolgáltatott energia megfigyelése következhet. Láthatjuk, meggyőződhetünk róla, hogy mely növények egészségesek és melyek lehetnek betegek. Kis gyakorlással arra is rájöhetünk, hogy mely növények biztosítanak számunkra nagyobb energiájú táplálékot, és melyek nem.

Majd következik az ember által kisugárzott energia megfigyelése. Láthatjuk és megfigyelhetjük, hogy az emberi kapcsolatok milyen érzéseket és energiákat közvetítenek. Célszerű megfigyelni a szeretet, a düh, a gyűlölet, a jó szándék által közvetített energiák színét, irányát. Láthatjuk, hogy ki adja, ki kapja és azt is, hogy ki lopja az energiát.

Be kell látnunk, hogy az emberi világ nem más, mint egy hatalmas verseny az (élet)energiáért, azaz a hatalomért!

A világmindenség egyetlen, dinamikus energiából áll; olyan energiából mely fenntart bennünket, és alkalmazkodik elvárásainkhoz, ezért nevezhetnénk akár életenergiának is. Ha valamilyen ok miatt-, folytán elszakadunk ennek az energiának a fő forrásától, akkor gyengének, veszendőnek és bizonytalannak érezzük magunkat. Ekkor az általunk ismert egyetlen módon kíséreljük meg energiaszintünk növelését: pszichológiai eszközökkel ellopjuk a másik embertől. Hatására pszichikailag kielégülünk, energetikailag feltöltődünk. Véleményünk szerint ez a tudattalan cselekvés okozója az emberi konfliktusoknak.

Miután megállapítást nyert, hogy mai világunkban az elviselhetőség határait meghaladó mértékűvé vált mind a pszichikai, mind a fizikai erőszak, konfliktuskutatók azt vizsgálták, hogy miért alkalmaznak az emberek annyi erőszakot egymással szemben. Rájöttek, hogy az erőszak abból az alapvető késztetésből ered, hogy az emberek irányítani akarják egymást, azaz uralkodni akarnak egymáson. De miért akarja az egyik ember irányítani a másikat? A következők derültek ki: ha egy ember találkozik egy másikkal és beszélget vele, akkor két dolog történhet. A beszélgetés végeztével vagy erősebbnek (energiát kapott, illetve lopott), vagy gyengébbnek (energiát vesztett) fogja magát érezni az egyes egyén, mint amilyen a beszélgetés előtt volt. Következésképp; függetlenül a kialakult helyzettől és a témától minden esetben arra készülünk fel, hogy amit a beszélgetésben kimondunk, az a mi uralkodói szerepünket erősítse meg, ugyanis ezzel mi többletenergiához jutunk, ellenfelünk pedig energiát veszt. Ezért látni annyi ésszerűtlen, irracionális konfliktust a világban. De megfigyelhető e tendencia bármely más emberi kapcsolatban is: Amikor mindkét fél túl sokat vár el a másiktól, s amikor mindkettő azt várja el a másiktól, hogy az Ő világában éljen, és mindig minden tekintetben álljon rendelkezésére, akkor elkerülhetetlenül bekövetkezik az egok harca, és az eddig jól működő kapcsolat kisstílű hatalmi harccá silányul, jóllehet mindezt tudattalanul hozzák létre.

Jó páran viszont - bőséges spirituális ismeretekkel tarsolyukban - nagyon is átgondoltan és előre megfontoltan kidolgozott stratégia szerint tudatosan alkalmazzák az előbb ismertetetteket az energiaszerzésre. Az illető valamilyen kideríthetetlen ok folytán úgy gondolja, hogy joga van az irányításhoz, és kétségkívül megtanulta, hogy egy bizonyos viselkedésmintát követve sikerrel járhat a hatalom megszerzésében. Először úgy tesz, mintha a barátod volna, aztán valami "hibát" fedez fel benned, illetve cselekedeteid valamelyikében. Ennek felhasználásával következetesen aláássa önbizalmadat, mégnem ővele - nézeteivel - kezdesz azonosulni. Amint ez bekövetkezik, már a markában is vagy, sem energiád, sem szellemi erőd nem maradt, hogy akár csak vitába is szállj vele. Azt tartja, hogy meg kell szabadulnod eddigi összes meggyőződéseidtől - adott esetben családodtól is -, különben nem lehetsz alkalmas az Ő meggyőződéseinek - szerinte kizárólagos igazságnak - befogadására. Azt akarja, hogy az Ő meggyőződéseinek alapgondolatait és azok magyarázatait kizárólag tőle halld meg először. E stratégia nem ismerős egy kicsit? Mintha a középkorban a papok is e stratégiát alkalmazták volna a Szentírással kapcsolatban?

Az univerzum mindannyiunkat képes ellátni energiával, ha képesek vagyunk megnyitni magunkat a közös forrás számára. Ez az élmény kulcsszerepet játszik majd az emberi konfliktusok felszámolásában, hisz az energiához jutás e formáját mindenki megtanulhatja. Azért van erre szükségünk, mert ez az energia hozza létre a véletleneket, és a véletlenek segítenek állandósítani az elért szintet.

Az első számú energiaforrás az étel. Ahhoz, hogy a benne lévő energiát tökéletesen hasznosítsa az ember, az ételt élvezni kell. Az ízlés a kapu. Az ízeket meg kell becsülni. Ez lehet a jelentősége az étkezés előtti imának. Az ima nemcsak hálaadás; ettől válik az étkezés kegyes cselekedetté. Csak így mehet át az étel energiája maradéktalanul az ember testébe. Miután az ember energiaszintje az elfogyasztott étel által megemelkedett, érzékenyebbé válik az energia más formáira is, és fokozatosan megtanulja, hogy evés nélkül is képes legyen befogadni az energiát.

Mint tudjuk; a környezetünkben mindenben van energia. De minden dolog a maga sajátos energiáját tartalmazza. Ezért van az, hogy egyes helyeken az ember energiaszintje könnyebben emelkedik, mint másutt. Ez mindig attól függ, hogy az ott fellelhető energiafajták mennyire felelnek meg neki. Általában a hegyes vidékek 800 méter feletti természetes (nem telepített) erdői biztosítják az ember számára legmegfelelőbb energiát. De a síkvidéki természetes erdők energiái sem megvetendők. Minél öregebb az erdő, annál hasznosabb az energiája az ember számára.

Töltekezéskor nyitottnak kell lenni, össze kell kapcsolódni a tájjal, kezdetben legalábbis annak egyik egyedével; majd használni kell a szépérzéket, mint ahogyan azt az energiamezők érzékelésénél tettük. És ezt így kell tovább vinni mindaddig, amíg az ember azt nem érzi, hogy eggyé vált e szépséggel, mígnem Ő is "beépült", része lett e gyönyörűségnek. Amikor a dolgok egyediségét és szépségét csodáljuk, energiát veszünk fel. Ha e közben sikerül eljutnunk arra a szintre, hogy szeretetet is érzünk, akkor akár vissza is adhatjuk az energiát. Mivel a szeretet érzése nem kormányozható, erre vonatkozó utasítást sem adhatunk testünknek. Vagy van, vagy nincs! Várjuk meg amíg megérkezik! Ennek kívülről kell jönnie. Ha megérkezik lélegezzük be, majd engedjük, hogy elárasszon minket! E szeretetenergia megemel, könnyűvé tesz. Gyakorlatilag a lebegés élményével ajándékoz meg bennünket.

Egy bizonyos begyakorlási szint elérése után lehetségessé válik, hogy ne személyesen keressük fel a számunkra legalkalmasabb töltekező helyek valamelyikét, hanem csak lélekben: először gondolatban idézzük fel az elmúlt alkalom sikeres feltöltődési helyének megközelítési útvonalát, a konkrét hely képét, majd az energiával való feltöltődésünk alkalmával tapasztalt emlékképek és érzések felhasználásával a már szokott módon elérhető a központi energia.

Fel kell ismernünk, és fel kell hagynunk uralkodási módszereinkkel, életjátékainkkal. Mert valahányszor visszatérünk beidegződéseinkhez, mindannyiszor leválasztjuk magunkat a közös energiaforrásról.

Nem könnyű megszabadulni beidegződött szokásainktól, mert eleinte tudattalanul működnek. Elhagyni csak úgy lehet őket, ha előbb beemeljük a tudat szintjére. Be kell látnunk, hogy a mások fölötti uralom azonos azzal, amit gyermekkorban használtunk, ha magunkra akartuk vonni a figyelmet. A figyelemmel együtt magunk felé irányítottuk az energiát is. Majd mindannyian ennél a módszernél rekedtünk meg és ezt ismételgetjük újra és újra. Ezt nevezhetnénk akár a mi "életjátékunknak" is, hisz gyakorlatilag ugyan olyan díszlet és helyszín mellett, ugyan ezt a jelenetet ismételgetjük újra meg újra, anélkül, hogy tudomásunk lenne róla. Csak annyit veszünk észre, hogy általában ugyanolyan dolgok történnek velünk. Ez azért baj, mert ha megrekedünk ugyanannál a jelenetnél, az életünk nagy kalandfilmje nem folytatódhat a véletlenek által biztosított lehetőségek mentén.

A megtisztulás folyamata mindannyiunk számára az, hogy saját, személyes hatalmi életjátékunkat tökéletesen felszínre tudjuk hozni tudatunkban. Addig nem lehetséges a továbblépés, amíg szembe nem néztünk önmagunkkal, és fel nem fedeztük, hogy miként manipulálunk másokat az energiájuk megszerzése érdekében. Mindenkinek vissza kell térnie a saját maga múltjába, a gyermekkorba, hogy képes legyen felkutatni, hogy a saját családi környezetében hogyan alakult ki ez a szokás. Ne feledjük: családtagjaink szintén játszották a saját életjátékukat, ezzel próbáltak energiát kinyerni belőlünk, gyerekekből. Végeredményben pontosan ezért kellett nekünk is kialakítanunk hatalmi életjátékunkat; szükségünk volt egy olyan stratégiára, mellyel energiánkat visszaszerezzük. Életjátékunk stratégiáját mindig a családtagokhoz fűződő kapcsolatainkban fejlesztettük ki. E emlékek felhasználásával felderíthetjük, hogy kik is vagyunk valójában. Ha ez sikerül, darabjaira hullik hatalmi életjátékunk, és kezdetét veheti igazi életünk.

Az energetika hatalmi harcban gyakorlatilag mindössze négy különféle életjátékot különböztethetünk meg: a "megfélemlítő"-t, a "vallató"-t, a "zárkózott"-at és a "szegény én"-t.

A "megfélemlítő" szóban, vagy tettleg fenyegeti meg azt a személyt, illetve személyeket, kitől-, kiktől energiát szeretne nyerni. A fenyegetésre kénytelen minden érintett odafigyelni - ez által energiát adni neki -, nehogy valami rossz, nehogy valami kellemetlen történjen. A megfélemlítők környezetében jönnek létre a szegény én-ek, illetve ha ez nem sikerül, akkor az újabb megfélemlítők.

A "vallató" kérdések által hatol be mások világába, azzal a határozott céllal, hogy ott valamilyen hibát fedezzen fel. Ha megtalálja, bírálat alá veszi, s ha a stratégia beválik, a bírált személy a bíráló életjátékának szereplőjévé válik és azon iparkodik, hogy a továbbiakban nehogy valami olyasmit kövessen el, amit a vallató kifogásolhat. Ez már lelki alávetettség, s a vallató ebből meríti a számára szükséges energiát. A vallatók környezetében jönnek létre a zárkózottak.

A "zárkózott" visszahúzódónak, talányosnak-, titokzatosnak mutatja magát. Önmagával azt hiteti el, hogy csupán óvatos, de valójában abban reménykedik, hogy e viselkedéssel sikerül valakit becsalogatnia saját életjátékába. Ha ez sikerül, továbbra is megőrzi távolságtartó és rejtélyes magatartását, ezzel kényszerítvén az érdeklődőt, hogy küszködjön, tegyen erőfeszítéseket. Aki ezt megteszi, az felé fordítja teljes figyelmét, és ezzel rá irányítja energiáit. A zárkózottak környezetében jönnek létre a vallatók.

A "szegény én" elmeséli, hogy milyen rettenetes dolgok történnek vele, esetleg arra utalva, hogy mindezért az illető lehet a felelős, és azt igyekszik érzékeltetni, hogy ha nem hajlandó neki segíteni, akkor ezek a szörnyűségek tovább folytatódnak. Végeredményben folyamatos bűntudatot ébreszt, pedig mindenki tudja, hogy erre valójában semmi oka sem lehet. Ha "jól" hajtja végre stratégiáját, egy idő után már a puszta megjelenése is bűntudatot okoz.

Uralkodási módszerünk felszámolása során első lépésként tisztáznunk szükséges, hogy kialakult stratégiánk hogyan is keletkezett, azaz: "Miért épp ebbe a családba születtem?" Gondolatban mindannyiunknak vissza kell mennie a gyerekkorába, a családi körbe, és végig kell gondolnia, hogy mi is történt akkoriban. Mi is rejlik valójában az energiával kapcsolatos családi konfliktusok mögött. Immár világosan megérthetjük családtagjaink - elsősorban a szülők - tudattalan életjátékait, ez által világossá válik, hogy mi miért is pont azt az életjátékot választottuk. Ha sikerül túllépnünk e tudattalan stratégián, megtaláljuk magasabb rendű önmagunkat.

Azok közül akikkel találkozunk nincs mindegyiknek elegendő energiája vagy tudása ahhoz, hogy átadja azt az üzenetet, amelyet számunkra hordoz. Segítenünk kell nekik azáltal, hogy energiát küldünk számukra. Amikor az energia áramlik beléjük, az áradó energia segít felismerni saját igazságukat, melyet ezt követően Ők képesek átadni nekünk.

A rég meg nem válaszolt kérdések, hogy: miért támad előbb vagy utóbb hatalmi harc a szerelmi kapcsolatokban? Hogy: mitől múlik el a kezdeti lebegés, a szerelmi lángolás? Ím megoldódni látszanak. Amikor fellobban a láng és felüti fejét a szerelem, a két ember tudattalanul árasztja egymás felé saját energiáit, és mindkettő könnyűnek, emelkedettnek érzi magát. Ez az a hihetetlenül csodálatos érzés, amit szerelemnek nevezünk. Nagyon rövid időn belül hozzászoknak egymás energiáihoz, és az utánpótlást is kizárólag egymástól várják. Így függőségi viszonyba kerülnek és ez által elvágják magukat az univerzális energiaforrástól. A szerelmesek egyre inkább egymás energiájától függenek, csakhogy az fogyatkozni kezd, ezért egyre kevesebbet tudnak adni belőle egymásnak. Kénytelenek visszazökkenni saját életjátékukba, hogy egymást manipulálva energiához juthassanak. Látható, hogy az elvakult kötődés abba a hatalmi harcba torkollik, ami megakadályozza a spirituális fejlődést.

Az álmok azért vannak, hogy közöljék velünk, mi hiányzik az életünkből. A rossz álmok hordozzák a legfontosabb üzeneteket. Ha összehasonlítjuk álmainkat jelenkori életünk történeteivel, megkapjuk az üzenetet.

Testünk egy bizonyos szinten rezeg. Ha engedjük, hogy energiánk túlságosan lecsökkenjen, akkor a test rezgésének szintje is lecsökken és ezt a test sínyli meg: az energiahiány stresszt eredményez, majd a stresszt követi(k) a betegség(ek). Így függ össze a stressz és a betegség.

A szeretetenergia által tudjuk a rezgést magas szinten tartani. Ettől maradunk egészségesek.

A gyermeknek minden családban először az őt körülvevő felnőttektől kell energiát kapnia. Mivel az egyetemes energia kétnemű: férfi és női egyszerre, az ellenkező nemét elég nehéz integrálni. Pl. egy kislány, amikor először megpróbálja önmaga férfi oldalát integrálni, csak annyit tud, hogy nagyon vonzódik az apjához. Azt szeretné, ha az apja állandóan a közelében lenne, ha szabadon rendelkezhetne vele. Nem kellően fejlett családok esetében ez hatalmi konfliktust eredményez a kislány és az apa között. A fejlett családban az apa nem vetélytárs, mindvégig megőrzi őszinteségét, feltárja, hogy Ő valójában kicsoda, s mi várható el tőle, és nem bocsátkozik hatalmi harcokba. Az azonos nemű szülők esetében egyszerűen nincs lehetősége a gyermeknek az ellenkező nemű energia integrálására, ezért azt a családon kívüli hatalmi harcokban - életjátékokban - kell megszereznie.

A gyermekeket annak kell tekinteni amik: az evolúció kiindulópontjainak. De ahhoz, hogy fejlődni tudjanak szükségük van az energiánkra. Ezért soha sem szabad több gyermekért felelőséget vállalni, mint amennyire figyelmet tudunk fordítani. Egy felnőtt egyszerre csak egy gyerekre tud összpontosítani. Ha a felnőttek számához képest túl sok a gyermek, akkor a felnőttek túlterheltté válnak, és nem tudnak elegendő energiát biztosítani. A gyermekek pedig hatalmi harcba bocsátkoznak a felnőtt idejéért. A felnőttek hajlamosak bedőlni a nagy család modellnek, csakhogy a gyermekeknek a felnőttektől kell megtanulniuk a világ dolgait nem pedig a többi gyermektől. Mivel egyre több országban szerveződnek bandákba az ellátatlan gyermekek, a szülők lassan megértik: csak úgy szabad gyermeket világra hozniuk, hogy minden gyermekre jusson egy olyan felnőtt, aki a teljes figyelmét és minden idejét a gyermekre képes fordítani.

Az állandó fegyelmezés energia-elvonással jár s ez, mint tudjuk hatalmi harchoz vezet.

Hogyan tudunk védekezni egy erőszakkal ránk erőltetett életjátékban való részvétel ellen? Ha mi nem indítjuk be az Ő hatalmi életjátékának az ellenpárját, akkor az övé szétesik. Illetve, ha nevén nevezzük az Ő életjátékát. Az igazság mindig hat és felszabadít!