Bábocska és a Málcsik :) 

Bábocska nevelte Málcsikot,de kisiklott a kezei közül, 

öntörvényű volt szegény 

beállni a sorba nem akart 

ezért betört a feje néha  

persze csak idézőjelbe értendő 

Málcsikunk útra kelvén  

fatukú egy szem kincsével járta a mezőt s erdőt 

Egyetlen kincs a fa tokja volt -így is becézték a fatokú málcsik. 

fatokjában egyetlen kincsecskéje lapúlt a ceruzája . 

nade ez nem volt ám akármilyen ceruza ,de nem ám 

 Elnémította vele a vándor málcsik sok nő borongós hangulatát. 

Szépen is rajzolt vele mígnem egyszer csak kitőrt a hegye. 

Gondolta Málcsik sebaj veszek új ceruzát. 

de ilyen szépen rajzolót nem talált a föld hátán... 

eszébe jutott néhány tanács -hegyezni kell azt a ceruzát . 

Kihegyezte is a lelkem de papír is kell ám a réten. 

hiszen anélkül mit tehetne  

a fára egy mosolyt biggyesztene,,,? 

Nem Málcsikunk ment serényen  

amíg egy Ápiszt nem látott az útra érve 

megvette hát a papírt hogy aztán 

szép rajzait kínálja az utcán. 

befutott Málcsikunk keményen  

mert felismerték benne az őszinteségét szépen 

nagy nagy galériát is kapott 

annyit kellett rajzolnia hogy a térde rogyott 

szépen keltek a képei a téren 

és egy öreg arc integet serényen 

kitekint Málcsik a teremből és kit lát könnyes szemektől 

Bábocskát aki ment hogy megnézze  

nem hiába nevelte Málcsikot oly szépen............ 

Bábocska megnyugodott mert értette 

megérte hogy engedte őt menni a fénybe 

utca porából művész lett aki remélte 

mostmár hazamehet a legelőre a rétre  

ahol bábocska várta őt kitárt szívével  

és a végén ő ajándékozta meg Málcsikot egy szép képpel 

ez lelki kép volt ,de megérte mert az öreg bábmosoly  

olyan volt neki mint az égen a csillagok ........ 

és istent látta a bábocska szemében  

és azt is hogy miért nevelte oly serényen 

Becsületre tisztességre keményen 

ilyet rajzolni se lehet gondolta Málcsikunk..... 

és ezzel elaludt a réten békében szerénységben............. 

/Tollpihe 22/

Lin-csi apát kolostorába egy nap ifjú szerzetesjelölt érkezett.

– Hogy hívnak? – kérdezte tőle az apát.
– A nevem Taj-lung – felelte az fiú. – Buddha és a pátriárkák tanításáért jöttem. Egy kissé már ismerem a Magasztos és a mesterek tanítását, de tanácsokat még szívesen fogadok – tette hozzá határozottan. Lin-csi szeme elkerekedett, nem látott még ilyen szemtelen jelöltet. Elhatározta, hogy kifaggatja.
– Mondd, szoktál azon fáradozni, hogy rátalálj a helyes útra?