Az aranyasszonyok tündöklése

  

Az Arvisura, vagy más néven Igazszólás, egy nagy terjedelmű, összefüggő, térben és időben nagy távolságot átfogó irodalmi alkotás. A hagyomány szerint ez a 24 hun törzsszövetség sámánjainak rendszeresen írt és őrzött írása, amely a magyarság évezredes regevilágán keresztül mutatja be a magyar nép régmúltját. 
Öröklődő tudás
Eszerint régen az asszonyok irányítottak, őket hívták aranyasszonyoknak, akik generációról - generációra egymásnak adták át a tudást.

- Te is észrevetted - kérdezte egyszer Sziddhárta -, te is megtanultad a folyótól azt a titkot, hogy az idő nem létezik?
Vászudéva arca mosolyogva felragyogott.
- Igen, Sziddhárta - bólintott -, azt hiszem, arra gondolsz, hogy a folyó egyszerre van ott mindenütt, eredeténél és torkolatánál, a vízesésnél, a révnél, a duzzasztógátnál, a tengerben, fenn a hegyeken, egyszerre mindenütt, s hogy számára csak a jelen létezik, nem ismeri sem a múlt árnyékát, sem a jövő árnyékát.

"A szeretet az egyetlen gazdagság, amire az embernek mindenképpen szüksége van. A szeretet az az egyetlen gazdagság, ami maga Isten. 
A gyűlölet a szeretet megfordított formája. Olyan embereket gyűlölünk, akiket szeretni szeretnénk, de akiket mégsem tudunk szeretni. Talán ők maguk akadályoznak meg ebben. Ez egyfajta elleplezett szeretet. Csak olyan embert tudunk gyűlölni, akit képesek lennénk szeretni is, mert ha valaki közömbös számunkra, akkor ahhoz sem tudunk kellő energiát összegyűjteni, hogy gyűlöljük.

Egyszer volt, hol nem volt, volt a Világűrben egy bolygó. Messziről úgy nézett ki, mint egy kék üveggolyó. Irígykedve nézett rá a többi égitest, mert olyan gyönyörű volt.

A Nap nagyon- nagyon büszke volt rá, hiszen Õ melengette fényével minden reggeltől estig. Ápolta, nevelgette, figyelte, hogyan fejlődik rajta az Élet…

Gyönyörű kékségét a Földet borító tengerek, folyók, tavak adták. Smaragdszínben zöldelltek az erdők, mezők…, barnállottak a felszántott földek…, az állatok mozgalmassá tették.., az emberek pedig annyit használtak belőle, amennyire életükhöz szükségük volt.Mikor a Nap beküldte fénysugarait a felhők alá mélyen, azok vígan jelentették, hogy a Földön minden rendben!

A fájdalomra szükségünk van, 

hogy miért is, mindjárt leírom: 

~A történet az hogy sokan nagyon sokan elnyomják magukban  

azokat az érzéseket, amikre nem szeretnének 

emlékezni. 

És ez baj,nem élik meg, nem élik át, nem bújnak bele ,

nem értik meg. ..

-mert ha elnyomjuk ezeket a gondolatokat, akkor elpusztítunk 

valami olyan nagy dolgot, hogy az valami "csoda"... 

a lélek fejlődéséhez elengedhetetlen a sok kicsi,vagy nagyobbacska fájdalom... 

mert a sajgó szív helyén létrejön egy mélyebb szív, egy sokkal nagyobb szív mint annak előtte.... 

T22

"A füvet beárnyékolja, védelmébe veszi a teret s a lényt, aki a gyepre lép. Ez a nagy kotlóstyúk itt ül, szárnya alá bújhat mindenki, aki akar. Aki a fa közelébe jut, az anyai test közvetlen melegének terébe lép: védelemben áll, olyan védelemben, amit csak az tud megteremteni, aki az ember javát akarja."
Hamvas Béla: Fák

"Én vagyok a Nap és a Hold fénye, magasan a sötétség fölött. Én vagyok a Láng ragyogása, Fénye mindennek ami fénylik, és a Fény Fényessége.”

Krishna

 Fodor Ákos: Sose bánd

a hang… a hangot a csend szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha már vele-száll, vele zeng
szíved…

a fényt a szem fura mágusaként
úgy zárja keretbe a vaksötét,
hogy élesen álljon a kép
eléd!

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés, amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó

sose kész…

a csend… a csendet a hang szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha hozzásímulsz,
s veletart szíved

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

                                                Robert Fulghum