Én semmit sem cselekedhetem magamtól; amint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét.

Ha én teszek bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem nem igaz.

Más az, aki bizonyságot tesz rólam; és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel, amellyel bizonyságot tesz rólam.

Ti elküldtetek Jánoshoz, és bizonyságot tett az igazságról.

De én nem embertől nyerem a bizonyságtételt; hanem ezeket azért mondom, hogy ti megtartassatok.

A több élteimről kérdeznél 
mosolyognék 
és tudod miért mert ha téged érdekel 
nem véletlen

- Az a baj a világgal - mondta sóhajtva a Mester -, hogy az emberek nem akarnak felnőni. 
- Mikor mondhatjuk valakiről, hogy már felnőtt? - kérdezte az egyik tanítvány. 
- Amikor már nem szükséges, hogy hazudjunk neki bármiről is.
-Anthony de Mello-

,,A világon minden szenvedés abból ered, hogy boldogságot akarunk magunknak.
A világon minden boldogság abból ered, hogy boldogságot akarunk másoknak."

(Shantideva, i.sz. 800, India)

Bábocska és a Málcsik :) 

Bábocska nevelte Málcsikot,de kisiklott a kezei közül, 

öntörvényű volt szegény 

beállni a sorba nem akart 

ezért betört a feje néha  

persze csak idézőjelbe értendő 

Málcsikunk útra kelvén  

fatukú egy szem kincsével járta a mezőt s erdőt 

Egyetlen kincs a fa tokja volt -így is becézték a fatokú málcsik. 

fatokjában egyetlen kincsecskéje lapúlt a ceruzája . 

nade ez nem volt ám akármilyen ceruza ,de nem ám 

 Elnémította vele a vándor málcsik sok nő borongós hangulatát. 

Szépen is rajzolt vele mígnem egyszer csak kitőrt a hegye. 

Gondolta Málcsik sebaj veszek új ceruzát. 

de ilyen szépen rajzolót nem talált a föld hátán... 

eszébe jutott néhány tanács -hegyezni kell azt a ceruzát . 

Kihegyezte is a lelkem de papír is kell ám a réten. 

hiszen anélkül mit tehetne  

a fára egy mosolyt biggyesztene,,,? 

Nem Málcsikunk ment serényen  

amíg egy Ápiszt nem látott az útra érve 

megvette hát a papírt hogy aztán 

szép rajzait kínálja az utcán. 

befutott Málcsikunk keményen  

mert felismerték benne az őszinteségét szépen 

nagy nagy galériát is kapott 

annyit kellett rajzolnia hogy a térde rogyott 

szépen keltek a képei a téren 

és egy öreg arc integet serényen 

kitekint Málcsik a teremből és kit lát könnyes szemektől 

Bábocskát aki ment hogy megnézze  

nem hiába nevelte Málcsikot oly szépen............ 

Bábocska megnyugodott mert értette 

megérte hogy engedte őt menni a fénybe 

utca porából művész lett aki remélte 

mostmár hazamehet a legelőre a rétre  

ahol bábocska várta őt kitárt szívével  

és a végén ő ajándékozta meg Málcsikot egy szép képpel 

ez lelki kép volt ,de megérte mert az öreg bábmosoly  

olyan volt neki mint az égen a csillagok ........ 

és istent látta a bábocska szemében  

és azt is hogy miért nevelte oly serényen 

Becsületre tisztességre keményen 

ilyet rajzolni se lehet gondolta Málcsikunk..... 

és ezzel elaludt a réten békében szerénységben............. 

/Tollpihe 22/

Lin-csi apát kolostorába egy nap ifjú szerzetesjelölt érkezett.

– Hogy hívnak? – kérdezte tőle az apát.
– A nevem Taj-lung – felelte az fiú. – Buddha és a pátriárkák tanításáért jöttem. Egy kissé már ismerem a Magasztos és a mesterek tanítását, de tanácsokat még szívesen fogadok – tette hozzá határozottan. Lin-csi szeme elkerekedett, nem látott még ilyen szemtelen jelöltet. Elhatározta, hogy kifaggatja.
– Mondd, szoktál azon fáradozni, hogy rátalálj a helyes útra?

"Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak. Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között.

Lin-csi kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordultak az apáthoz a szerzetesek.

- Mondd apát! Hogyha mi, csan-buddhista hívek valóban elvetjük az írott hagyományt és nem olvassuk el a régi mesterek könyveit, hogyan válhatunk bölcsekké?

- Tudjátok-e, érdemes hívek, hogyan váltak bölcsekké a régi mesterek, mielőtt megírták volna bölcs könyveiket? – kérdezett vissza Lin-csi, de mivel a szerzetesek hallgattak, hát válaszolt magának az apát. – Kettőt gondolhatunk a régi mesterek felől, szerzetesek.

 "Van benned valaki, aki halhatatlan, és még a legmélyebb bajban is képes nevetni. Van benned valaki, akinek a baj nem baj.

És a nehézség nem nehézség.
Aki a kilátástalanságban is Lát.
...és a haláltól sem fél.
...és ha gödörben van: kimászik.
...és ha elveszik a kedvedet: visszaszerzi.
...és ha beteg vagy: meggyógyít.
...és ha meg kell születned: világra hoz.
...és ha meg kell halnod, átvezet a sötétségen és újjászül.
...és ha szenvedsz, azt súgja: valamiért jó, hogy így van.

Ha jobbá akarod tenni a világot, szeress egy Nőt…úgy igazán…
Találd meg azt, aki a lelkedet szólítja meg.
Akit nem ésszel választasz.
Dobd el az ideálisról alkotott listát.
Csak figyelj.
Figyeld a szemét.
Hallgasd a szívét.
Ha jobbá akarod tenni a világot, szeress egy Nőt…
Szeresd őt ész érvek, indok nélkül.
Önmagáért.
Ne azt mondd, hogy meghalnál érte.
Azt mondd, hogy élnél érte.
Mondd el neki, hogy boldoggá tesz a lénye.
Öröm, hogy melletted van.
Ha jobbá akarod tenni a világot, szeress egy Nőt…
Szeresd minden arcát, és ő meggyógyít.